2019 márciusában jártam egy barátommal a szigeten és sok ismerősöm kérdezte tőlem a nyaralásunk után, hogy tetszett-e Srí Lanka. Magamon is meglepődtem, hogy nem tudtam egyértelmű igennel vagy nemmel felelni. Ez az India könnycseppjének nevezett sziget sokkal érdekesebb, rejtélyesebb és misztikusabb, mint azt elsőre gondolnánk. Srí Lanka összetett személyiség minden jóságával, bájával és szépséghibájával együtt. Mégis azt éreztem, hogy még sokkal több potenciál lenne benne, mint amennyit láttatni enged magából és ez hiányérzetet keltett bennem.
Tartalomjegyzék:
A következőkben az országgal kapcsolatos benyomásaimról és a hozzá fűződő érzéseimről mesélek.
Srí Lanka általános jellemzői
Srí Lanka nekem elsőre egyfajta "mini Indiának" hat, bár még nem jártam abban az országban, de valahogy így képzelem el, csak még nagyobb, színesebb, forgalmasabb kiadásban. Holott a 2/3 Magyarország területű szigetnek is ezer arca van. Az óceánpartokon ámulatba ejtő az aranyszínű homok, amely hosszú km-eken keresztül tud futni a víz mellett és csak egy-egy bedőlő pálmafa szakítja meg monotonitását. A sziget belseje viszont vad, buja a zöld ezer árnyalatával. A levegő sem annyira forró és párás, mint a part mentén. Mivel a közlekedési viszonyok nem éppen ideálisak, és egy 100 km-s út is akár 2-2,5 óráig is eltarthat, ennyi idő alatt az embernek tényleg van ideje körbenézni. Szemrevételezheti az út menti árusokat, vagy amellett legelésző, sétáló teheneket, a labdával játszó gyerekeket a házak kertjében vagy csak bámulhatja a fölfelé törő hegyeket.
Srí Lanka sok mindenre megtanítja az embert. Engem először is az elengedésre. Hogy már az út előtt meg kellett barátkoznom azzal a gondolattal, hogy nem fogom látni az ország fővárosát, Colombo-t, de a legnagyobb látványosságát, a Sigirya közelében kiemelkedő Oroszlán sziklát sem.
Pedig az V. században királyi székhellyé lett település egyik ősi kertjében található szikla tetejéről állítólag páratlan a kilátás, így megéri a közel kétezer (!) lépcsőfokot megmászni érte. Legalább lesz okom visszatérni egyszer! - nyugtatom magam már az út előtt.
Mire tanított meg Srí Lanka?
A sziget megtanít arra, hogy lelassulj, hiszen a csigamenetű közlekedés miatt egyszerűen nem tudsz sietni sehova. Órákba telik akár 100 km-t is megtenni, így nem érdemes programokkal telezsúfolni az útitervet, egyszerűen hagyni kell, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek és elengedni, ha időhiányában mégsem. Ez volt az első utam, ahol szállásunk csak az első két éjszakára volt előre lefoglalva, a többi 4 éjszakát menet közben találtuk ki, hol töltsük. Ez akkor szabadságot adott nekem, amilyet a munkahelyi határidők és meetingek fogságában élve már rég elfelejtettem. Most viszont kilépve a megszokott keretekből, úgy éreztem, mertem élni, csak úgy, bele a világba. Mertem elfogadni, hogy nem tudom előre, mit fogok csinálni három nap múlva, hol leszek, hol fogok aludni és ez érdekes módon bátorságot adott és teljesen felszabadított. Utólag visszagondolva már ezért megérte ide utazni.
A természet ereje
Srí Lanka leckét ad arról is, hogy a természet az úr. A 2004-es cunami még mindig mélyen él a helyiek emlékezetében, sok család élete akkor örökre megváltozott; vagy azért mert mindenüket elmosta az ár és mindent elölről kellett kezdeniük, vagy azért mert elvesztették szeretteiteket és rá kellett döbbenniük, hogy az élet egy szempillantás alatt véget érhet. Éppen ezért megbecsülik, amijük van, nem vágyakoznak felesleges dolgok után, nem akarnak világot látni (sokan közülük még a szigetet sem hagyták el soha életükben), de minden nap virágot visznek saját Buddha szentélyükhöz a kertjükben, megköszönve neki a legnagyobb ajándékot, az életüket. Első szállásadónk, Sanjee is így tesz minden nap Hikkaduwa-i otthonában, amely kb. 150 km-re található a Negombo-i repülőtértől déli irányba a sziget nyugati partján.
Bálnales és kalandos hajóút
Én is kétszer megéreztem a természet erejét és az élet nagyszerűségét itt tartózkodásom alatt. Először, amikor a szervezett delfin- és bálnaleső hajóúton vettünk részt. Óriási élmény volt látni delfinek százait ugrándozni a hajónk körül a reggeli órákban kint a nyílt vízi óceánban és egy-egy pillanatra a legnagyobb emlőst, a kék bálnát is megpillanthattuk, amint kifújja a levegőt és újra lebukik a víz alá. Aztán egyszer csak hirtelen leállt a hajónk motorja és 20 percen keresztül szó szerint sodródtunk az Indiai-óceán közepén. Ekkor fedeztem fel magamban, hogy tulajdonképpen vannak dolgok, helyzetek, amelyeken nem érdemes görcsölni, pánikolni, csak rá kell bízni magunkat a sorsunkra. Mindenki tudta, hogy valamilyen megoldásnak kell lennie, hogy visszajussunk a szárazföldre, Mirissa városába, így senki nem panaszkodott, aggodalmaskodott, hanem gondolataiba elmerülve várt és reménykedett. Különös, hogy épp ilyenkor, ezt megértve, történt meg a csoda; elengedtük a negatív gondolatainkat, és egyszerre elkezdtük élvezni a helyzetet. Végül, tényleg jött a felmentő sereg egy másik turista hajó képében, így az ebédünket már a város egyik népszerű éttermében fogyaszthattuk el. Mirissa egyébként a legnagyobb halászati központ a déli részen, pedig lakossága nem éri el a 10 000 főt sem. Mégis van egyfajta bája, amely maradásra készteti az embert hangulatos bárjaival, éttermeivel.
Az óceán félelmetes ereje
A másik alkalom, amikor rájöttem, hogy a természet törvényeit nem lehet felülírni, a következő nap történt az óceánparton, úszás közben. Ottlétünk alatt, márciusban az óceán vize eléggé hullámzó, hosszabb, benti úszásra egyáltalán nem alkalmas, sőt veszélyes is a víz. Én azért megpróbálkoztam vele, kicselezve a hullámokat, eléjük kerülve lubickoltam és épp fölfelé, az ég felé nézve magamban hálálkodtam, hogy ide, Sri Lankára is eljuthattam. Ekkor viszont éreztem, hogy szokatlanul nagyobb erővel mozog mellettem a víz és mikor oldalra néztem, már csak azt láttam, hogy egy óriási hullám nemsokára maga alá fog gyűrni. És elemi erővel le is sújtott rám, elnyelt teljesen, letaszított a földre, bal vállam és a fejem a homokos talajba csapódott, hogy aztán óriási erővel húzzon vissza befelé, majd a következő hullám újra megismételje velem a történteket. Azokban a másodpercekben elkapott a pánik, hogy mi jöhet még, de aztán a víz kintebb sodort, a lábam biztonsággal partot fogott és nagy nehezen sajgó vállal, lábbal, de felálltam. Milyen érdekes, hogy ugyanabban a percben ad és elvesz is a természet tőlünk... Bár a következő órákban fájt mindenem és kicsit féltem, hogy talán agyrázkódást kaptam, utólag mégsem negatív élményként emlékszem vissza erre, hanem úgy, mint egy igazi, az élettől kapott leckére.
Sose tudhatod, mikor lesz mindennek vége, ezért tényleg becsülj meg minden percet az életedben és tedd azt tartalmassá, élvezetessé!
Udawalawa Nemzeti Park és egy elefánt
Azért bevallom, örültem, hogy másnap indultunk a hegyek között meghúzódó Ella városába az Udawalawa Nemzeti Parkon keresztül. A park 1972-ben nyitotta meg kapuit és a több mint 30 000 hektáros területen elefántok, majmok, pávák, vízi bivalyok, sőt leopárdok is élnek. Első szállásadónk, Sanjee volt olyan kedves, hogy eljött értünk Mirissába és kocsival fuvarozott el minket. Helyi lakosként elég jól ismerte a nemzeti park útvonalait, így biztosított minket arról, hogy utunk során elefántokat is fogunk látni. Már kezdtem elveszteni a hitemet, miután több mint 1 órája úton voltunk a hatalmas nemzeti parkban és nem láttunk még egy állatot sem, de egyszer csak tényleg felbukkant egy Sri Lanka-i elefánt az út közepén! Hihetetlen élmény volt természetes élőhelyén látni ezt a hatalmas emlőst! Békésen cammogott az úton, mi pedig a kocsi ablakából dobtunk neki a földre pár darab banánt, amelyet jókedvűen felvett az ormányával és belakmározta. Az ázsiai elefántok közül ez a Sri Lanka-i alfaj a legnagyobb termetű, de úgy tűnt, talán a legbékésebb is.
Ella városa, Little Adam's peak és a Kilenclyukú híd
További röpke 3 óra múlva, már sötétedéskor értünk a hegyek között megbújó Ella-ba. A város a tengerszint felett 1041 méteres magasságban fekszik, és a híres vasúti vonal végállomásaként vált ismertté és kedveltté a turisták körében. Az alig 50 000 lakossal bíró hely szinte teljes egészében a turizmusból él. A számtalan hotel, kisebb szálláshely, étterem és bolt picit személytelenné is tették nekem a várost, de a másnap reggeli napfénynek köszönhetően már sokkal bájosabbá vált. Ella környékén a vízesések, illetve az őt körülölelő hegyek élvezetes kirándulási lehetőséget kínálnak még nekünk, a kissé kényelmes turistáknak is. Úgy döntöttünk, a hegy felé kirándulunk. Ez egy könnyed 4 órás túra kevés szintemelkedéssel, de annál varázslatosabb kilátással, 1141 m magasságból a sziget déli felére. A napunkba még belefért, hogy ellátogassunk a 100 éves Kilenclyukú hídhoz (Nine arch bridge) is, amelynek különlegessége, hogy kövekből és cementből épült mindenféle erősítő vas-, illetve betonszerkezet nélkül. A vonat napjában csak két-három alkalommal megy át rajta, így az idő többi részében szabadon sétálhatunk a sínek között és csodálhatjuk meg a körülöttünk lévő teaültetvényeket.
Természetesen utunkat mi is a híres vonaton ülve folytattuk Kandy városa felé másnap reggel 6:30-kor. Előző napi vásárláskor már csak a harmadosztályra kaptunk jegyet, így a 165 km távot 5,5 óra alatt (!), a helyiekkel együtt zötykölődtük végig. Légkondicionáló berendezés egy a kocsi tetejére szerelt ventilátor volt, illetve a nyitott ablak. Egymás hegyén-hátán utaztunk, a helyiek érdeklődve néztek minket, európaiakat, a bátrabb gyerekek még integettek, mosolyogtak is ránk a szomszéd ülésekről.
Kandy, a buddhizmus fellegvára
A nagyváros, a vonatút végállomása, megint egy más arcát mutatta meg Sri Lankából. Itt már nyoma sem volt nyugalomnak, az emberek siettek és lökdösődtek, az utca koszos volt és áradt a forróság a betonból, és a meleg levegő keveredett a bűzös benzingőzzel. A szállásunkon (7 nap alatt a 4. hely) viszont mosolyogva és teljes nyugalommal fogadott minket a recepciós, és kérés nélkül rögtön intézett nekünk hideg vizet, gyümölcstálat frissítőként. A városba azért látogattunk el, mert a Városligeti-tóhoz hasonlító mesterséges tó partján fekszik a híres Srí Dalada Maligawa avagy a Szent Fog ereklye temploma, amelyben Buddha fogát őrzik (illetve egész pontosan azt az aranytartót, amiben az ereklye van). Ez a hely a buddhisták Mekka-ja, minden hithű buddhistának egyszer az életében el kell ide vándorolnia. Természetesen vallástól függetlenül mi is szerettük volna megnézni a szent ereklyét. Megható volt látni, hogy a helyiek milyen áhítattal és gondossággal tekintenek fel a templomban lévő Buddha szoborra és az állítólagos szent fogára. Az ereklye politikai jelentéssel is bír, sokáig az aktuális uralkodó lakhelye mellett őrizték, és csak az 1600-as évek óta található meg itt, Kandy-ben, az ország 2. legnagyobb városában. A templomba a tisztaság jegyében csak mezítláb és fedett vállakkal, illetve hosszú nadrágban/szoknyában lehetett belépni. A helyiek megannyi frissen szedett virágot vittek az istenség lábához, és teljesen belefeledkezve imádkoztak hozzá. Ez a mindenen átívelő áhítottság és békesség mutatkozik meg életükben és gondolkodásukban is. Sosem felejtem el, ahogy első szállásadónk mondta, mikor megkérdeztük tőle, hogy mennyivel tartozunk neki a két éjszakai szállásért, kétnapnyi reggeliért és robogó bérléséért: „Money? Money is no problem, sir.” Végül mondott egy összeget; 15.000 Ft-ot fizettünk neki borravalóval együtt, többet nem volt hajlandó elfogadni tőlünk. Szerény körülményei ellenére sem hagyja magát, hogy a pénz átvegye élete felett az uralmat, mindig csak annyit kér, amennyi életéhez illeszkedik; se többet, se kevesebbet.
Sajnos nem maradt időnk, hogy a már korábban említett Sigirya településhez is ellátogassunk, de az biztos, hogy az országban tele van lehetőségekkel és látnivalókkal, és a világ arra vár, hogy láthassa őket. Mégis, egyelőre Sri Lanka szerintem élvezi, hogy ő a titokzatos, valamennyire érintetlen, romantikus, vad nő, aki egyszerre sejtet és titkol, amitől csak még vonzóbbá válik sok ember szemében. Ha a helyi lakosok és a kormány felismerik, hogy ésszerű tervezéssel és fejlesztésekkel mi mindent ki lehetne hozni e sziget adottságaiból, és fontossá válna nekik a környezetvédelem (pl. nem a vonatablakon dobnák ki a szemetüket, mert nincs szemetes az egész vonaton, vagy jobban vigyáznának a tengerpartok tisztaságára) akkor ez az apró gyöngyszem lehetne a következő Thaiföld, vagyis a magyarok jelenlegi legnépszerűbb úti célja.
Szeret? Nem szeret? Döntsétek el ti magatok - akár hazafelé egy Srí Lanka-i nyaralásból.
Utazás előtt hasznos információkat itt találsz.
Sri Lanka után pihennél a Maldív-szigeteken?
Inspirálódj és olvasd el a hasznos úti tippeket!