A karantén-időszak öröksége
A kijárási korlátozás végéhez közeledve, 2020. május 15-én Orvos-Tóth Noémi elismert klinikai szakpszichológus a facebook oldalán megkérdezte az embereket; milyen érzések, gondolatok azok, amiket magukkal vinnének egy képzeletbeli bőröndben a karantén időszakából és megpróbálnák beépíteni a mindennapjaikba?
Megfigyelés
Elgondolkozva ezen a kérdésen és visszatekintve az elmúlt két hónapra, talán az egyik gondolat, amit én magammal vinnék a megfigyelés képessége. A bezártságnak köszönhetően napról napra figyelhettem a természet ébredését, részese lehettem a tavasznak. Láttam, ahogy az erkélyem előtt álló fa kirügyezik, majd magára ölti zöld lombját és kiszínesedik a természet. A karantén alatt figyeltem fel a madarak folyamatos dalolászására is. Mintha csak egy erdő közeli kisházban laknék, madárcsicsergésre ébredtem és onnan tudtam, hogy lement a Nap és esteledik, hogy elhallgatott az énekük. Korábban csak rácsodálkoztam, hogy „hirtelen” megint tavasz lett, most viszont mintha én is részese lettem volna ennek a folyamatnak. Jó lenne a természettel való kapcsolódást és ezt az odafigyelést megtartani a későbbiekben is. Figyelni a részletekre, nem csak készen várni a csodát.
Barátság
Amit biztosan tudok, hogy magammal viszem azokat az igaz barátságokat, amelyek a karantén alatt csak még erősebbé váltak. Ebben a két hónapban egyértelművé vált, hogy kik azok, akikkel törődünk egymással, illetve számíthatok rájuk. Bízom benne, hogy ezek a kapcsolatok a mindennapok között sem fognak elveszni és együtt lesz időnk ápolni, gondozni őket.
Nyugalom és jelenlét
A bezártság egy új felismerést is hozott magával: megértettem, mit jelent a jelenben lenni. Régen állandóan a jövőt tervezgettem vagy amiatt aggódtam, illetve a múltbéli eseményeket, helyzeteket elemeztem újra és újra. Csak a jelennel nem törődtem. A vírus okozta helyzet azonban egy bizonytalan világot teremtett. Az elmúlt két hónap rávezetett arra, hogy felesleges agyalni a jövőn és a „mi lett volna ha” kérdéseken, hiszen a múlton már nem tudunk változtatni, a jövő pedig, kijelenthetjük, hogy tényleg kiszámíthatatlan. Így maradt az, hogy a jelenre koncentráljak; elkezdjem élvezni az adott napot, és azt úgy alakítani, hogy ha visszanézek, azt érezzem; igen, jól voltam akkor és a magam módján az adott körülmények között így is boldog voltam. E kapcsán villant be az a felismerés is, hogy az angol nyelv milyen találóan nevezi a jelen időt: present, azaz ajándék… Végre nem az események alakították és szervezték a napjaimat, hanem én határoztam meg, hogy mivel töltöm el azokat. És igen, ez lehetett az a döntés is, hogy aznap nem csinálok semmit, de ettől nem éreztem kevesebbnek magam. Jó lenne ezt a tudatosságot és tudatos jelenlétet beépíteni a későbbi mindennapokba.
Összefogás
Végül titkon remélem, hogy mindenki magával vinné azt a pozitív energiát és szeretetet, amely számomra annyira érezhető volt ebben a két hónapban kis országunkban. Az emberek összefogtak; ismeretlenek, szomszédok, barátok, rokonok segítettek egymásnak, akár egy bevásárlással, akár pénzadománnyal, akár munkájuk pro bono felajánlásával. Olyan jó volt érezni, észrevenni, hogy az emberek törődnek a másikkal és nem gyűlölködnek kis semmiségeken.
Pozitív szemlélet
Ugyanakkor tudom, hogy mindannyiunk két hónapjában voltak nagyon nehéz percek, akár napok, hetek is, amiket szívesen elfelejtenénk, és nem vinnénk magunkkal a képzeletbeli bőröndünkben. Mégis, abban hiszek, és most már tudom is, hogy a nehézségek, amiket kapunk az életünkben, nem azért vannak, hogy áldozattá válva sajnálkozzunk és valakit vagy valamit okoljunk helyzetünkért. Azért vannak, mert az Élet tudja, hogy megbirkózunk velük és a viharból kikerülve csak erősebbé válunk általuk.
Áldozatok helyett mindannyian túlélők vagyunk. És most már van egy közös történetünk is, amely ezt bebizonyította.
2020. május 17.
További élménybeszámolókért és hasznos utazási tippekért, információkért kövesd Facebook és Instagram oldalam! :)