Mindig is érdekeltek a kulisszatitkok, és 1 évvel a blogom indulása után, úgy érzem, most rajtam a sor, hogy megosszam Veled, kedves Olvasó, hogyan is indult el a történetem. 

​

A kezdetek

 

Igazából a sztorim már 2019 januárjában elkezdődött; ekkor jelent meg a Seychelle-szigetekről írt cikkem a turizmus.com oldalon. A hírt lelkesen megosztottam személyes Facebook oldalamon a barátaimmal, ismerőseimmel és nagyon rövid idő alatt nagyon sok pozitív üzenetet kaptam arra vonatkozóan, hogy az élménybeszámoló olvasásakor úgy érezték magukat a barátaim, mintha ők is ott lennének velem és mennyire tetszett nekik a személyes történetmesélésem. Többen érdeklődtek, hogy mikor írok még ilyen sztorikat más helyekről is, mert szívesen olvasnának azokról is.

 

Akkor ez nagyon jól esett a lelkemnek, de nem gondoltam, hogy én valaha utazási blogot szeretnék vezetni. Magamban soroltam az indokokat; kényszerből nem lehet írni, minden nap postokat gyártani, stb, stb… Aztán, ahogy az Eredet című filmben Leonardo DiCaprio megállapítja; „A gondolat olyan, mint egy vírus. Ragályos és kiirthatatlan. Az ötletmagból kifejlődött kész gondolat meghatároz téged, vagy elpusztít.” 2019-ben lehetőségem volt, főként a munkám kapcsán, sok gyönyörű helyre eljutnom. Azt vettem észre magamon; egyre inkább úgy járok-kelek a világban, hogy azon gondolkodom; mit írnék erről a helyről? A fotóimmal vajon felkelteném az emberek érdeklődését a hely iránt? Milyen érzéseket szabadít fel bennem az adott utazás? Mi az a gondolat, tapasztalat, amire az utazás alatt jövök rá, és szívesen gondolnám megosztani másokkal? Szóval szép lassan megérett bennem a gondolat arra, hogy 1-1 utazással összekötve ezeket a gondolatokat, érzéseket papírra vessem.

​

Az előkészületek

​

2019 őszén már elkezdtem nézegetni, hogy milyen weboldal üzemeltetők vannak, hol lenne érdemes a tárhelyet megvenni, illetve mi legyen a márkanevem, ami kifejez engem és mindazt, amit közvetíteni szeretnék. Ezek a látszólag egyszerű dolgok komoly fejtörést okoztak, de magamon is meglepődtem, milyen elszántam jártam utána a technikai dolgoknak, kértem segítséget 1-1 szakavatott ismerősömtől. Év végére meglett a domain nevem és az oldalt is elkezdtem felépíteni, megtölteni tartalommal, valamint létrehoztam a honlapom Facebook oldalát is. És itt kezdődött az igazi lelki tusám. Meg merem-e mutatni magam ilyen kontextusban a világnak? Mit fognak szólni az emberek? Mi van, ha nem tetszik nekik? Elviselem az esetleges negatív kritikát? És mi lesz, ha nem fogok tudni mindig új tartalmat hozni az olvasóknak?  Megannyi kérdés és kétség kavargott a fejemben, így majdnem egy hónapig nem is nyomtam le az Enter-t az induláshoz.

​

S ahogy az Élet már annyiszor, most is segítségemre sietett és támogatott. 2020. január közepén egy projekt kapcsán megismerkedtem egy hölggyel, aki pár hónappal azelőtt indította el saját vállalkozását. Mesélt nekem a kezdeti félelmeiről és kétségeiről, amelyek kísértetiesen összecsengtek az én aggályaimmal. Saját példájából kiindulva biztatott, hogy ne törődjek semmivel, ha belül érzem, hogy ezt kell csinálnom, akkor vágjak bele, induljak el az úton, a többi jön magától.

​

Azt hiszem, az Élet sokszor sodorja utunkba a megfelelő embereket, akiknek feladatuk van velünk, a kérdés csak az, hogy felismerjük-e őket és megértjük-e; mi a küldetésük velünk kapcsolatban. Hiszem azt, hogy a véletlenek sem véletlenül történnek, és ha az ember megérik bizonyos dolgokra, akkor igenis a lehetőség is megjelenik, hogy azt kihasználhassa. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben határoztam el, hogy lesz, ami lesz, elindítom a blogomat és megmutatom a világnak ezt az oldalamat is. Nem tudtam, mi vár rám, csak éreztem, nekem bármi történik, írnom kell.

​

Az első év

​

Azóta eltelt egy év, és bár sokat nem utazhattunk, én nagy utat jártam be. Az itthon maradás „rákényszerített” arra, hogy korábbi utazási élményeimet papírra vessem –egy kicsit terápiás jellege is volt a bejegyzéseknek, úgy érezhettem, hogy megint utazom. Csodálatos érzés volt, ahogy egyre több barátom szerzett tudomást az oldalról és egy-egy baráti beszélgetés kapcsán kérdeztek a blogomról, az ezzel összefüggő terveimről. Pláne, amikor 1-1 cikkem posztjánál csak pozitív kommentek érkeztek és sokan biztattak, hogy folytassam a munkát, mert van értelme, amit csinálok.

 

Alapvetően erős jellemnek tartom magam, aki ha elhatároz valamit, akkor véghez is viszi bármi áron, de azért pandémia és az utazási lezárások engem is teljesen elbizonytalanítottak. Van-e így értelme annak, amit csinálok? Hasznos-e az a tartalom, amit nyújtani tudok az olvasóknak? Mi lesz, ha már sosem utazhatunk szabadon? Megéri-e nekem a szabadidőm jelentős részét azzal tölteni, hogy cikkeket írok, postokat gyártok Facebook-ra, Instagramra és folyamatosan azon gondolkodom, hogy mi legyen a következő téma, ami tetszene az embereknek? Egy-egy ilyen belső monológ után mindig rájöttem, hogy ha senki nem olvasná az írásaimat, én akkor is írnék, mert belülről érzem, hogy írnom kell. Ezt akarom csinálni magam miatt és nem külső nyomás hatására.

​

​

Hála és köszönet

 

Az Élet pedig mindig adott egy jelet, hogy érdemes folytatnom. Ismeretlenek írtak e-mailt, messenger üzenetet, hogy segítséget kérjenek 1-1 utazásukhoz, én mit tanácsolok nekik, illetve sokan, barátok és ismeretlenek is, csak úgy rám írtak, hogy mennyire tetszenek nekik a személyes hangvételű lelkizős írásaim, és hogy kicsit úgy érzik, az élménybeszámolóim által kiszakadhatnak a hétköznapokból és utazhatnak képzeletben. 

​

Hálás vagyok azoknak a weboldalaknak, akik már a legelején támogattak azáltal, hogy fantáziát láttak a cikkeimben és átvették, megjelentették azokat az oldalaikon. Köszönöm családomnak a folyamatos támogatásukat, biztatásukat, és legfőképp apukámnak, aki minden cikkemet az utolsó betűig elolvassa és hatalmas lelkesedésével folyamatosan arra inspirál, hogy jobb legyek a tegnapi magamnál. 

​

Azonban nem lehetek elég hálás Neked, kedves Olvasó, aki most is itt vagy velem és olvasod ezt az írásomat (is), mert a Te jelenléted nélkül nem tarthatnék itt. Bízom benne, hogy sok közös utunk lesz még így együtt, köszönöm bizalmadat és támogatásodat! A végtelenbe és tovább! Hajrá!