Kalandok Zanzibáron és egy kenyai szafarin
Milyen volt Afrika? - kérdezték ismerőseim hazatérésemkor. - Hogy őszinte legyek, nem tudom... egy hét nagyon kevés, hogy teljes képet kapjon az ember erről a kontinensről, amely jelenleg 54 ország otthona.
Ha belegondolunk, hogy sokkal inkább arab, mint afrikai kultúrájú Egyiptom és Marokkó éppúgy ehhez a földrészhez tartozik, mint a száznál több multimilliomost számláló Dél-Afrikai Köztársaság és a világ egyik legszegényebb országa, Niger, akkor sejthetjük, hogy a kontinens nemcsak földrajzilag, de kulturálisan és gazdaságilag is nagyon eltérő. 3 napos szafari túránkon például 5 másik emberrel utaztunk végig napi 10 órát és az egyikük, egy negyvenes amerikai nő, aki már 18 afrikai országban járt (!), úgy nyilatkozott; még csak most kezdi érezni Afrikát...
Tartalomjegyzék
Végtelen nyugalom Zanzibáron
Utazásunk előtti nap volt egy komolyabb vitám az egyik ismerősömmel és mondhatom, nem volt jó érzés így elindulni. Gondoltam, Zanzibár és a sok spontán program majd eltereli a gondolataimat a vitáról. Azonban már első nap azt tapasztaltam, hogy itt annyira nincs infrastruktúra és kiépített hálózat a turistáknak, hogy ahelyett, hogy felejthettem volna, bőven volt időm gondolkodni a szópárbajon és általánosságban az emberi kapcsolataimon.
Abban a néhány napban, amit Zanzibár tengerpartján töltöttem, rájöttem, hogy semmit nem lehet és nem szabad erőltetni, ha egy másik emberről van szó. Hagyni kell őt, és el kell engedni a ragaszkodást... Legalábbis egy időre mindenképp.
Tényleg meg kell tanulni néha elengedni a dolgokat és a kapcsolatokat, és hagyni, hogy az élet folyjon a saját medrében. Ha valaki az életedbe való, akkor úgyis ott lesz, mindegy, hogy mikor érkezik, vagy mikor tér vissza. Az életednek abban a szakaszában, amikor szükségetek van egymásra, találkozni fogtok. Semmit sem lehet görcsösen akarni, mert az törést okoz, és azt viszont már nem lehet teljesen megjavítani. A vonal kettőtök között mindig megmarad - még, ha később csak rossz emlékként is.
A természet csendje és tanítása
Zanzibár csodálatos tengerpartja és a maga érintetlensége, illetve csendje ezzel a felismeréssel ajándékozott meg. Naphosszat hallgatni a tenger morajlását, bámulni a türkiz zöld tengert és feküdni a fehér homokban, annyira meditatív állapotba helyezett, hogy teljesen ki tudtam kapcsolni és ki tudtam lépni gondolatban is a hétköznapok mókuskerekéből. Észrevettem, hogy Zanzibáron a helyiek mennyire együtt élnek a természettel, amitől mi európaiak, olyan nagyon elszakadtunk már. Rádöbbentem, hogy az apály és dagály örök körforgása milyen szépen megjelenik az élet más területein is, amihez a helyiek szépen alkalmazkodtak munkájukban és az életvitelükben.
Ahogy az óceán is egyszer visszahúzódott, másszor pedig előretört, úgy volt ideje a várakozásnak és a cselekvésnek is. Általában minden utazásomkor zsúfolt programtervekkel érkezem az adott helyre, hogy minél többet láthassak az adott helyből. Most az volt a program, hogy a tengerparton feküdtem és néztem a víz hullámzását, illetve sétáltam a partszakaszon. Ezt is meg kellett tanulnom; hogy ne mindig rohanjak, hanem álljak meg egy pillanatra, egy-két napra és csak szimplán érezzem át azt, amit az adott hely adni akar nekem. Visszagondolva, sokkal jobban, élénkebben emlékszem az ottani dolgokra, illatokra, színekre, hangokra, mint más utazásom helyein – valószínűleg azért, mert volt időm mindent magamba gyűjteni és elraktározni.
Kenya és a szafari túra
Az előbbi felismeréssel, lelkileg már nyugodtabban és a dolgokat megpróbálva elengedni, érkeztem meg az emberiség bölcsőjének számított Kenyába, egy 3 napos szafarira. Ez a program, talán nem túlzás azt mondanom, hogy életre szóló élményt jelentett számomra. Mintha az Oroszlánkirály című rajzfilm elevenedett volna meg előttem, én pedig külső megfigyelője lehettem a történetnek:
Láttam a hatalmas gnú csordát, és hozzáképzelve azt is, ahogy elsodorta Mufasa királyt... Közelről nézhettem végig, ahogy a hiénák falatoznak egy dögtetemből, de közben már a fejük felett köröznek a keselyűk, mert ők is részt kérnek belőle.
Lélegzetvisszafojtva figyelhettem, ahogy a gepárd éhesen felkészül a vadászatra, és az antilopok összezárva próbálnak egy csoportba tömörülve erősebbnek látszani.
Szemtanúja lehettem annak, hogy igenis az állatok között is van szeretet: egy alkalommal két zebra fejüket egymás oldalához hajtották és kvázi megölelték egymást.
A távolban láthattam a bolondos elefántcsordát és a félénk zsiráfokat, akik kecses nyakukat nyújtóztatva próbálták legelni a félig kiszáradt fák leveleit.
Mindezt egy hippi minibusz hátsó üléséről. Mikor az ember ilyen csodákat lát, elfelejtkezik a sok bosszúságon és emberi gyarlóságon, a felesleges vitákon és feltöltekezik a természet erejével.
Legnagyobb hatással azonban a szavannai napfelkelte volt rám. Mint, ahogy a rajzfilm nyitójelenetében, megjelent vékony narancssárga csíkként a Nap a horizonton, úgy álltunk kis buszunkkal a szavanna kellős közepén a néma csendben és figyeltük, ahogy éled a természet, ahogy új nap kezdődik sok ezer állat számára.
Ha belegondolunk; minden nap tele van reménnyel és lehetőséggel.
Néha olyan természetesnek vesszük, hogy felkelünk, dolgozni megyünk, és este hazatérünk. Ha valamikor van rá lehetőségünk, keljünk fel és csodáljuk meg a napfelkeltét és legyünk hálásak azért, hogy egy újabb napot megélhetünk a Földön. Sose tudhatjuk, mennyi időnk van itt, és nem szabad hagynunk, hogy a jelentősnek hitt jelentéktelen dolgok elvonják a figyelmünket a valódi és valóban fontos dolgokról.
Afrika visszaadta a hitemet és a reményemet, hogy minden jóra fordul. És így is lett; ahogy hazaértem, másnap felhívott az ismerősöm és a beszélgetés végére kibékültünk. :)
A "Hakuna Matata" igazi jelentése
Ahogy a szöveg elején írtam, 3 nap Zanzibáron való nyaralás és 3 nap szafarizás Kenya Masai Mara Nemzeti parkjában éppen csak bepillantást enged Afrika világába. Nyugati embernek szinte fel nem fogható, sokkoló szegénység van Zanzibáron és Kenya vidéki területein is. Mindvégig azt éreztem,hogy mintha a helyi emberekbe beléjük lenne kódolva, hogy mástól várják a segítséget.. A kisgyerekek rögtön, ahogy fehér embert látnak, szaladnak és a tenyerüket nyújtják, azt kiabálva: gimme sweets vagy gimme one dollar – adj édességet, illetve adj egy dollárt. A felnőttek nem boltot nyitnak és vállalkoznak a saját maguk készítette egyébként gyönyörű ékszereikkel, szuvenír tárgyaikkal, hanem tolakodóan mutogatják az éppen pihenni vagy szafarizni vágyó turistáknak azokat. Ugyanakkor békések, barátságosak és nagyon vidám emberek a tanzánok és a kenyaiak is, előbbiek mindenre azt mondják: "Hakuna Matata" – minden rendben. Lehet, mi, európaiak is többször használhatnánk ezt a kifejezést.