• Szabó Petronella

Hétvége a Tisza-tónál

Vajon mi fér bele két napba? Mennyi program és mennyi élmény? Ha csak egy hétvégénk van kimozdulni otthonról, akkor a Tisza-tó remek választás lesz, hogy kiszakadjunk a mindennapokból és új tapasztalatokkal gazdagodjunk. Személyes élménybeszámoló következik.


2 barátommal szerettünk volna valamerre belföldön egy hétvégét eltölteni, és mivel egyikünk sem járt még a Tisza-tónál, egyértelműen erre esett a választásunk. Korábban azt gondoltam, hogy kis hazánk felfedezése ráér majd nyugdíjas éveimben, de persze, ember tervez, koronavírus végez… Talán így kellett lennie, és mivel próbálom mindenben a jót meglátni, ezért a vírus pozitív hatásának könyvelem el, hogy most van lehetőségem gyönyörű országunk szebbnél szebb tájait felfedezni.


Sarud


Délelőtt indultunk útnak, így ebédidőben értünk első állomásunkra, Sarud városába. Aprócska, alig 1500 lelket számláló település, ahol a szállásunkat a központban, nem messze a Falumúzeumtól és a Közösségi háztól találtuk. Egy régi, 1900-ban épült vályogházat béreltünk ki egy éjszakára, amelynek kertjében a kutat ugyan benőtte a növényzet, de azért kialakításra került egy grillező-sütögető rész.




A sarudi strandolás


A nagy hőségre való tekintettel kipakolás után, egyből a helyi strand felé vettük az irányt. Ingyenes parkolóban hagytuk az autót, majd egy kis hídon és ösvényen keresztül értünk ki a strand területére. Mivel még sosem jártam itt korábban, nincs összehasonlítási alapom, de nekem most első látogatásra is nagyon tetszett az itteni környezet és a hely kialakítása. Barátságos, emberi – ezek a szavak jutottak először eszembe róla. Voltak már fürdőzők, de egyáltalán nem volt az a zavaró tömeg, ami pl. a Balaton partjánál szokott lenni. A sok fa a part mentén, kellemes árnyékot biztosított mindenkinek, a mesterséges domboldalon pedig a napozni vágyók teríthették le törülközőjüket a fűbe. Láttam kisgyerekes családokat és baráti társaságokat, illetve megpihenő bicikliseket is. A víz bányató jellegű, vagyis a parttól beljebb már hirtelen mélyül, így kellemes úszkálásra is alkalmas. Azonban kisgyerekes családok is élvezhetik a direkt nekik kialakított sekélyebb part menti szakaszt.


A strandon étterem, fagyizó, lángosos és palacsintázó is található, így az ebédünk kicsit bőségesre sikeredett, hiszen mindent meg kellett kóstolni. :) Lehetőség van vízi eszközöket bérelni kenuzáshoz, vagy akár SUP-ozáshoz (=állva evezés), illetve itt található Európa 2. legnagyobb Aquaglide vízi játszótere. Ahogy néztük, az aquaparkban kb. 30 féle játékot lehet kipróbálni, és az ott játszó gyerekek nevetéséből arra következtettünk, hogy jó móka lehet.


A sarudi strand partjánál naplementekor


Újra szabadon


A fűben fekve és az eget bámulva gondolkoztam el azon, hogy tulajdonképpen 2 hónapja még egyáltalán nem volt biztos, hogy itt lehetünk majd és élvezhetjük a friss levegőt, a zöld környezetet. A világon ma már tényleg csak a változás állandó, és hálás vagyok, amiért ide is eljuthattam és most kiélvezhetem a visszakapott szabadságot. Újra utazhatok és felfedezhetek olyan csodás helyeket, mint ez a kis város, Sarud és a Tisza-tó környéke. Most még jobban értékelek minden kisebb-rövidebb kirándulást, és utazást belföldön, hiszen nem tudhatom, hogy mikor jön egy esetleg olyan intézkedés vagy történés, amely felboríthatja elképzelt terveimet.


Üdv a Tisza-tó partjáról!

Tábortűz feeling és hullócsillagok


Estére vacsorára tüzet raktunk és a helyi ABC-ben vett szalonnát, virslit, kolbászt illetve hagymafejeket forgattuk a nyárson és csepegtettük a zsírt a kenyérszeletünkre. Nesze neked diéta :D Közben eszembe jutottak kamaszkorom táborozásai, illetve a barátokkal történő belföldi nyaralások; mennyi tábortűz mellett sütögettünk, énekeltünk, s mennyit beszélgettünk, nevettünk mindenfélén! Olyan jó volt az emlékeket feleleveníteni és nosztalgiázni rajtuk, valahogy megint gondtalannak és szabadnak éreztem az életet. Közben persze ránk sötétedett és millió apró csillag fénye ragyogott le ránk, fátyolszerű felhőfoszlányként pedig kirajzolódott a Tejút is az égen.


Szalonnasütés a szállásunk kertjében

Mindig is imádtam a csillagokat, egyszerre érzem őket nagyon közelinek és mégis távoli pontnak a világmindenségben. Mintha el tudnám érni őket, ha kinyújtom a kezem feléjük, s mégis mennyire messze vannak tőlünk és mennyi titkot, misztikumot rejtenek magukban! A csillagképek nézése közben, a tűz halk ropogásától, valamint a tücskök ciripelésétől eltekintve mély, ősi csend telepedett ránk. Egy pillanatra megéreztem, milyen csodálatos ennek a nagy egésznek a része lenni; egy apró fogaskerék a világmindenségben, ahol minden csillagnak, bolygónak, és élőlénynek, embernek megvan a maga helye és feladata. Imádtam ezt a pillanatot! :) S ekkor egy hullócsillag suhant el fényesen az égen felettem, mintha csak egy megerősítése lett volna a fenti gondolatomnak. Minden múlékony, de mindennek megvan a megfelelő szerepe az életben, s ha felfedezzük mi is a saját utunkat, az felér egy kisebb csodával.


A Tisza-tó felfedezése


Másnap Poroszlóba autóztunk, és reggelire betértünk a híres Rétesházba, ahol legalább 8 féle különböző ízesítésű rétes közül választhattunk kedvünkre. A finom desszertet a ház kemencéjében sütötték és frissen, melegen tálalták nekünk. A kertben kialakított kis fapados asztalokhoz leülve kényelmesen és szinte idilli környezetben fogyasztottuk el az ételt.



Ezután tele energiával a város másik végénél található Madárpart pihenőhelyre autóztunk, ahol kajakot és kenut béreltünk, hogy egy evezés keretében megismerkedjünk a Tisza-tó állat- és növényvilágával. Egyikünk kajakozott, ketten pedig együtt kenuztunk. A 2,5 órás túra során szinte érintetlen helyekre is elvetődtünk, láttunk kócsagot és szürke gémet, hattyúkat a fiókáikkal, csodaszép sárga és fehér tavirózsákat. Hallottunk megannyi brekegést, és csiripelést a nádasokban, valamint még egy vízi pockot is elcsíptünk, ahogy úszott a vízen a nádas felé. Csodálatos élmény volt, még a már fáradó karjaim sem tudták elvonni a figyelmemet a gyönyörű természeti látványtól. Sajnos a telefonomat nem mertem magammal vinni, félve az esetleges vízbeborulástól, így saját fotókat nem tudtam készíteni az élményről. A kölcsönző oldalán elérhető galériában található képek talán kárpótolják ezt a hiányt.



Madárpart Pihenő, Poroszló, Tisza-tó

A kellemes túra után farkaséhesek lettünk, így ebédre a Aranyosi Dombi Udvarház vendéglőbe tértünk be. Az éttermet egy család üzemelteti, mottójuk a „Tanyánktól az asztalig”, amely jól kifejezi, hogy igyekeznek a helyi termelőktől és saját biogazdálkodásukból beszerezni az alapanyagokat. Nem kellett csalódnunk, az általam kért málnakrém levesük és a sztrapacskájuk valami isteni, teljesen új erőre kaptam. Többiek a harcsapaprikásról nyilatkoztak elismerően.


Harcsapaprikás és sztrapacska háziasan

Ökocentrum meglátogatása


A kései ebéd végeztével még mindig volt időnk, így autóval pár perc alatt odaértünk a Tisza-tavi Ökocentrumhoz, amely a környék és a tó történetét, illetve élővilágát mutatja be. A föld alatt pedig Európa legnagyobb édesvízi akváriuma (!) található, amelyben olyan halak úszkálnak, mint a viza, a ponty, a süllő, vagy a bajszos harcsa. Még egy vidraetetést is elcsíptünk, így láthattuk, hogy a gondozó által adott eledelt a vidra milyen mohón falja be a mesterségesen kialakított kis szigetén. Nagyon modern az egész kiállítás, vizuálisan is szépen felépített, kialakított, informatív, és vannak interaktív részek is, főleg a kisgyerekeknek. A 7. emeleten pedig a torony kilátójából rátekinthettünk Poroszló városára. A látogatóközponthoz tartozik egy hatalmas park és hozzá a Tisza-tó egy kis elkerített öble, ahol csónaktúrán is részt lehet venni. (Ennek igénybevételére a kishajós jegycsomagot kell választani.) A szabadtéri parkban pedig jó egy órát is eltöltöttünk, míg körbesétáltunk. Sokféle állatnak van itt lakhelye, láthattunk kecskéket, szamarakat, fekete gólyát, teknősöket, sőt még pelikánokat is!




Innen már csak hazafelé vezetett utunk, hiszen, bár mindkét nap gyönyörű időnk volt, azért el is fáradtunk a kirándulásban. Nekem nagyon megtetszett ez a vidék, és remélem, hogy legközelebb egy hosszú hétvégére vagy akár még több napra is ellátogathatok ide. Idén befejezték a kerékpárutat teljes egészében a Tisza-tó körül; talán legközelebb szervezünk ide egy bicikli túrát, hiszen még annyi látnivaló maradt! :)

137 megtekintés
Kapcsolat

Ha kérdésed van, várom leveled az alábbi e-mail cimre: petrazworld@gmail.com  

 

petrazworld

  • White Facebook Icon

Proudly created with Wix.com

A honlapon szereplő minden fotót, szöveget, tartalmat szerzői jog véd, azok másolása, felhasználása, terjesztése az oldal üzemeltetőjének tudta és engedélye nélkül tilos. Az oldalról kivezető linkek által elérhető tartalmakért a petrazworld.com nem vállal felelősséget.