Kalandok Zanzibáron és egy kenyai szafarin Milyen volt Afrika? - kérdezték ismerőseim hazatérésemkor. - Hogy őszinte legyek, nem tudom... egy hét nagyon kevés, hogy teljes képet kapjon az ember erről a kontinensről, amely jelenleg 54 ország otthona. Ha belegondolunk, hogy sokkal inkább arab, mint afrikai kultúrájú Egyiptom és Marokkó éppúgy ehhez a földrészhez tartozik, mint a száznál több multimilliomost számláló Dél-Afrikai Köztársaság és a világ egyik legszegényebb országa, Niger, akkor sejthetjük, hogy a kontinens nemcsak földrajzilag, de kulturálisan és gazdaságilag is nagyon eltérő. 3 napos szafari túránkon például 5 másik emberrel utaztunk végig napi 10 órát és az egyikük, egy negyvenes amerikai nő, aki már 18 afrikai országban járt (!), úgy nyilatkozott; még csak most kezdi érezni Afrikát... Tartalomjegyzék Pihenés Zanzibáron Helyiek és a természet Kenya és szafari túra Hakuna Matata Végtelen nyugalom Zanzibáron Utazásunk előtti nap volt egy komolyabb vitám az egyik ismerősömmel és mondhatom, nem volt jó érzés így elindulni. Gondoltam, Zanzibár és a sok spontán program majd eltereli a gondolataimat a vitáról. Azonban már első nap azt tapasztaltam, hogy itt annyira nincs infrastruktúra és kiépített hálózat a turistáknak, hogy ahelyett, hogy felejthettem volna, bőven volt időm gondolkodni a szópárbajon és általánosságban az emberi kapcsolataimon. Abban a néhány napban, amit Zanzibár tengerpartján töltöttem, rájöttem, hogy semmit nem lehet és nem szabad erőltetni, ha egy másik emberről van szó. Hagyni kell őt, és el kell engedni a ragaszkodást... Legalábbis egy időre mindenképp. Tényleg meg kell tanulni néha elengedni a dolgokat és a kapcsolatokat, és hagyni, hogy az élet folyjon a saját medrében. Ha valaki az életedbe való, akkor úgyis ott lesz, mindegy, hogy mikor érkezik, vagy mikor tér vissza. Az életednek abban a szakaszában, amikor szükségetek van egymásra, találkozni fogtok. Semmit sem lehet görcsösen akarni, mert az törést okoz, és azt viszont már nem lehet teljesen megjavítani. A vonal kettőtök között mindig megmarad - még, ha később csak rossz emlékként is. A természet csendje és tanítása Zanzibár csodálatos tengerpartja és a maga érintetlensége, illetve csendje ezzel a felismeréssel ajándékozott meg. Naphosszat hallgatni a tenger morajlását, bámulni a türkiz zöld tengert és feküdni a fehér homokban, annyira meditatív állapotba helyezett, hogy teljesen ki tudtam kapcsolni és ki tudtam lépni gondolatban is a hétköznapok mókuskerekéből. Észrevettem, hogy Zanzibáron a helyiek mennyire együtt élnek a természettel, amitől mi európaiak, olyan nagyon elszakadtunk már. Rádöbbentem, hogy az apály és dagály örök körforgása milyen szépen megjelenik az élet más területein is, amihez a helyiek szépen alkalmazkodtak munkájukban és az életvitelükben. Ahogy az óceán is egyszer visszahúzódott, másszor pedig előretört, úgy volt ideje a várakozásnak és a cselekvésnek is. Általában minden utazásomkor zsúfolt programtervekkel érkezem az adott helyre, hogy minél többet láthassak az adott helyből. Most az volt a program, hogy a tengerparton feküdtem és néztem a víz hullámzását, illetve sétáltam a partszakaszon. Ezt is meg kellett tanulnom; hogy ne mindig rohanjak, hanem álljak meg egy pillanatra, egy-két napra és csak szimplán érezzem át azt, amit az adott hely adni akar nekem. Visszagondolva, sokkal jobban, élénkebben emlékszem az ottani dolgokra, illatokra, színekre, hangokra, mint más utazásom helyein – valószínűleg azért, mert volt időm mindent magamba gyűjteni és elraktározni. Kenya és a szafari túra Az előbbi felismeréssel, lelkileg már nyugodtabban és a dolgokat megpróbálva elengedni, érkeztem meg az emberiség bölcsőjének számított Kenyába, egy 3 napos szafarira. Ez a program, talán nem túlzás azt mondanom, hogy életre szóló élményt jelentett számomra. Mintha az Oroszlánkirály című rajzfilm elevenedett volna meg előttem, én pedig külső megfigyelője lehettem a történetnek: Láttam a hatalmas gnú csordát, és hozzáképzelve azt is, ahogy elsodorta Mufasa királyt... Közelről nézhettem végig, ahogy a hiénák falatoznak egy dögtetemből, de közben már a fejük felett köröznek a keselyűk, mert ők is részt kérnek belőle. Lélegzetvisszafojtva figyelhettem, ahogy a gepárd éhesen felkészül a vadászatra, és az antilopok összezárva próbálnak egy csoportba tömörülve erősebbnek látszani. Szemtanúja lehettem annak, hogy igenis az állatok között is van szeretet: egy alkalommal két zebra fejüket egymás oldalához hajtották és kvázi megölelték egymást. A távolban láthattam a bolondos elefántcsordát és a félénk zsiráfokat, akik kecses nyakukat nyújtóztatva próbálták legelni a félig kiszáradt fák leveleit. Mindezt egy hippi minibusz hátsó üléséről. Mikor az ember ilyen csodákat lát, elfelejtkezik a sok bosszúságon és emberi gyarlóságon, a felesleges vitákon és feltöltekezik a természet erejével. Legnagyobb hatással azonban a szavannai napfelkelte volt rám. Mint, ahogy a rajzfilm nyitójelenetében, megjelent vékony narancssárga csíkként a Nap a horizonton, úgy álltunk kis buszunkkal a szavanna kellős közepén a néma csendben és figyeltük, ahogy éled a természet, ahogy új nap kezdődik sok ezer állat számára. Ha belegondolunk; minden nap tele van reménnyel és lehetőséggel. Néha olyan természetesnek vesszük, hogy felkelünk, dolgozni megyünk, és este hazatérünk. Ha valamikor van rá lehetőségünk, keljünk fel és csodáljuk meg a napfelkeltét és legyünk hálásak azért, hogy egy újabb napot megélhetünk a Földön. Sose tudhatjuk, mennyi időnk van itt, és nem szabad hagynunk, hogy a jelentősnek hitt jelentéktelen dolgok elvonják a figyelmünket a valódi és valóban fontos dolgokról. Afrika visszaadta a hitemet és a reményemet, hogy minden jóra fordul. És így is lett; ahogy hazaértem, másnap felhívott az ismerősöm és a beszélgetés végére kibékültünk. :) A "Hakuna Matata" igazi jelentése Ahogy a szöveg elején írtam, 3 nap Zanzibáron való nyaralás és 3 nap szafarizás Kenya Masai Mara Nemzeti parkjában éppen csak bepillantást enged Afrika világába. Nyugati embernek szinte fel nem fogható, sokkoló szegénység van Zanzibáron és Kenya vidéki területein is. Mindvégig azt éreztem,hogy mintha a helyi emberekbe beléjük lenne kódolva, hogy mástól várják a segítséget.. A kisgyerekek rögtön, ahogy fehér embert látnak, szaladnak és a tenyerüket nyújtják, azt kiabálva: gimme sweets vagy gimme one dollar – adj édességet, illetve adj egy dollárt. A felnőttek nem boltot nyitnak és vállalkoznak a saját maguk készítette egyébként gyönyörű ékszereikkel, szuvenír tárgyaikkal, hanem tolakodóan mutogatják az éppen pihenni vagy szafarizni vágyó turistáknak azokat. Ugyanakkor békések, barátságosak és nagyon vidám emberek a tanzánok és a kenyaiak is, előbbiek mindenre azt mondják: "Hakuna Matata" – minden rendben. Lehet, mi, európaiak is többször használhatnánk ezt a kifejezést. Ha informálódnál az országokról utazás előtt, kattints: Kenya, Zanzibár. További élménybeszámolókért és hasznos utazási tippekért, információkért kövesd Facebook és Instagram oldalam! :)

Portot nem lehet nem szeretni! Dimbes-dombos utcáival, színes házaival és a kékcserepes templomaival, mintha egy mesebeli városkában sétálgatna az ember. Egy kedves barátnőmmel június első hétvégéjén látogattunk el Portugália második legnagyobb városába. 4 napos hosszú hétvége tökéletes kikapcsolódást ígért és nem kellett csalódnunk. Tartalomjegyzék: Szállás és első benyomás a városról A Duoro folyó két partján Porto-i bor, fagyi, Harry Potter Gasztro élmény Európa nyugati csücskén Szállás és első benyomás a városról Bár az Atlanti-óceán menti fekvés determinálná, hogy mindig szeles és esős legyen az idő, nekünk olyan szerencsénk volt, hogy csak egyszer esett, akkor is éjszaka, így reggelre még szivárványt is láthattunk a szállásunk ablakából. A Miradouro Hotel 7. emeleti szobájából páratlan kilátás tárult elénk a városra. Más színben pompáztak a házak esti kivilágításban és a szikrázó napsütésben. Megérkezésünk első napján csak a környékünk kis utcáiban kóboroltunk és fedeztük fel a helyiek kedvelt borozóit. Másnap a reggeli után azonban elindultunk felfedezni a látnivalókat. Elsőként a Rua Santa Catarina utcában álló Lelkek kápolnája (Capella las Almas) épületre figyeltünk fel. Mesteri példája az azulejo-nak, vagyis a kék csempe használatának. A templom külső falait fehér alapon kék színű csempék díszítik, ez a stílus főként a spanyol és portugál építészetben terjedt el. A városban nemcsak a híres látnivalók, hanem az egyszerűbb házak is sokszor csempézve vannak kívülről, ami egészen egyedi hangulatot és stílust kölcsönöz a városnak. A portugálok amúgy is érzik az eleganciát, nemcsak az épületek, de a nők és férfiak öltözködése is inkább franciásan elegáns, mint spanyolosan laza. A fő utca mentén lévő bevásárló központ üzleteinek is olyan külsőt kölcsönöznek, hogy az ember szája tátva marad a csodálkozástól – jé, ezt így is lehet? A Duoro folyó két partján Az eleganciájuk mellé jókedv és kedvesség is társul, bárhova mentünk, az emberek mosolyogtak, és szívesen segítettek nekünk, ha útbaigazítást kértünk tőlük. Aztán sétánk közben egyszer csak felbukkant előttünk a híres I. Lajos-híd (Ponte de Dom Luis I), amely 170 m hosszan köti össze a Duoro folyó két partját. A vasszerkezetű építmény 1886-ban készült, érdekessége, hogy két szintes; alul autók közlekednek, felül pedig a sárga villamos, de a gyalogosok mindkét szinten sétálhatnak. A híd közepének széléről páratlan látvány tárul elénk mindkét oldalra. Csodálatos, ahogy egyik oldalon a Nap megsüti a piros cseréptetős házakat és színes falaikat; mintha valaki színes cukorkákkal szórta volna tele a domboldalt. Másik oldalon pedig megpillantjuk a Morro parkot és az onnan induló libegőt. Mielőtt befizetnénk egy útra, az utcai árusoktól potom 3 euróért veszünk barátnőinknek parafából és ásványi kőből készült nyakláncot és karkötőket. Egyébként Portugália a világ legnagyobb parafa termelője. Az anyagot a paratölgyből nyerik és a felhasznált anyag 60%-át parafa dugóként értékesítik. A szuvenírek vásárlása után befizetünk a libegő egy útjára, és üvegkalitkánkból nézelődve, kevesebb, mint 10 perc alatt leérünk a híres portói borokat kínáló pincék közé. Ha csak egy napunk lenne Portóban, akkor ez a program lenne a kötelező, persze, csak ha szeretjük a bort - méghozzá leginkább az édes vörösbort. Ugyanis a Duoro-völgyben termesztett szőlőből a leghíresebb tawny bort édes vörösborként desszertek mellé ajánlják. Alkoholtartalma "csekély" 20%, így már 1-2 dl is kellemes lazulást okoz a szervezetben. :) Fantasztikus érzés volt a sétálgatásunkat megszakítva kicsit kiülni egy folyóparti asztalhoz és portói bort kortyolgatva élvezni a szemközti városrész pazar látványát. Hozzánk hasonlóan egy pohár bor mellett megpihenő többi turista is élvezte a nyár első napsugarait és a kellemes időt. A Vila Nove de Gaia kikötőben egymást érik a fahajók, mindegyiken rajta a híres bortársaságuk neve, mint például a Taylor’s, a Warre’s, a Croft vagy a Churchill’s. Porto-i bor, fagyi, Harry Potter Bár lenne lehetőségünk borkóstolóval egybekötött pincelátogatáson részt venni, mi inkább úgy döntünk, hogy a két oldal között menetrendszerűen közlekedő kishajóra szállunk és így térünk vissza a „budai” oldalra. A folyóról is teljesen más panoráma tárul elénk a városról, érdemes így is felfedezni! Kiszállásunk után nagy hangzavarra leszünk figyelmesek, majd rájövünk, hogy aggodalomra semmi ok, hiszen ez a szombati halpiac hangkavalkádja! Minden héten a helyiek itt, a folyó part mentén árulják friss ételeiket. Elsétálunk mellettük és felfelé vesszük az irányt, elhaladva a Praca de Infante de Henrique park, illetve a rendőrségi palota mellett, a főút végén betérünk a Cremosi nevű barátságos cukrászdába és fagyizóba. A kiszolgálás, csakúgy, mint a fagyik, és a sütik ötcsillagos, és persze az epres nutellás palacsintának sem tudunk ellenállni! Megfelelő cukormennyiséggel a gyomrunkban úgy felpörgünk, hogy pár perc alatt felérünk az emelkedőn, megvesszük a belépőjegyet és már bent is vagyunk a világ talán legszebb könyvesboltjában, a Lello Livraria-ban. Ha minden igaz, J. K Rowling 1991 és 1993 között, amikor Porto-ban élt angoltanárként, gyakran látogatott el ebbe a picinyke könyvesboltba, hogy annak csendjében elmerülve megírhassa milliók kedvencének történetét, a Harry Potter sagát. A könyvesbolt lépcsőszerkezete egy az egyben olyan, mintha a Roxfordi iskola lépcsőfokain lépdelnénk! A helyiségben külön termet szenteltek a Harry Potter könyveknek, de természetesen portugál és külföldi írók mesterművei is megtalálhatók a polcokon. A sok turista picit zavaró, amikor fotózkodni szeretnénk, de azért sikerül elcsípnünk 1-1 jó pillanatot. A könyvesbolttól 50 m-re fekszik a Portói Egyetem, szemben pedig a Praca de Lisboa park, amelynek csücskében 76 méteres magasságával emelkedik ki a Torre dos Clerigos, azaz a Klérusok tornya. A gránit óratorony, mely 1754 és 1763 között épült barokk stílusban, a Világörökség része és Porto egyik jelképe. 225 lépcsőjének megtétele után innen is csodás kilátás nyílik a városra, csak bírjuk lábbal! A toronyból lefelé vezet utunk, csavargunk a macskaköves utcácskák között, és egy másik nagy térre érkezünk, ahol a városháza csipkés fehér épülete kábít el minket szépségével. A téren van egy PORTO. installáció is, természetesen kék betűkkel, amely kiváló indokot jelent számunkra egy újabb fényképezkedésre. Gasztro élmény Esténket a város Váci utcájának egyik éttermében zártuk, ahol fantasztikus kulináris élményben volt részünk. Sült kolbászt rendeltünk egy kis vörös borral, de arra nem számítottunk, hogy a kolbászt ott előttünk fogják megsütni a tányérunkon! Gundel palacsinta újragondolva! :) A fenséges étel és a vörösbor párosítás nagyon szerencsés találkozásnak bizonyult, kitűnő és laktató volt a vacsoránk. Európa nyugati csücskén Következő napunkat arra szántuk, hogy ellátogassunk az Atlanti-óceán partjához, és megtekintsük a városka jellegzetes világítótornyát. A portugál buszsofőrünk készséges segítsége nyomán a megfelelő megállóban szálltunk le, ahonnan tízperces könnyed sétával elértük a vízpartot. A kis széljárásnak köszönhetően azért derék hullámok verdesték a móló és a végén lévő világítótorony kőfalát mindkét oldalról. Volt ebben valami romantikus vadság, ahogy átszeltük a „hidat” és végül jó tízperces gyaloglás után elértünk a végéhez. Szinte olyan érzés volt, mintha benne álltunk volna az Atlanti-óceánban, de egyszerre láthattuk volna azt felülnézetből. Előttünk pedig elterült a végtelen és vadregényes víztömege. Talán az ütemes hullámoknak köszönhetően kerültünk kissé meditatív állapotba, mert hosszú percekig ültünk és néztünk magunk elé szótlanul, teljesen sikerült kikapcsolnunk és ellazulnunk. A városba való visszatérésünket egy kis vásárlással ünnepeltük meg, és vacsoránk helyszínéül most egy kevésbé felkapott helyen lévő, de a helyiek által kedvelt bisztrót választottunk. Másnap kényelmesen megreggeliztünk, majd indultunk a repülőtérre, hogy felszálljunk a Wizzair hazafelé tartó budapesti járatára. Porto nagyon a szívünkbe lopta magát a hangulatos házaival és visszafogott eleganciájával, kedves embereivel. Ha valaki egy rövid kikapcsolódásra vágyik, akkor mindenképp ízlelje meg Porto édeskék- édeskés városát. :) Utazás előtti hasznos úti tippekért, információkért kattints ide! További élménybeszámolókért és hasznos utazási tippekért, információkért kövesd Facebook és Instagram oldalam! :) Lisszabonban jártál már? Inspirálódj élménybeszámolómból, illetve olvasd el a hasznos úti tippeket a kirándulás előtt!

2019 márciusában jártam egy barátommal a szigeten és sok ismerősöm kérdezte tőlem a nyaralásunk után, hogy tetszett-e Srí Lanka. Magamon is meglepődtem, hogy nem tudtam egyértelmű igennel vagy nemmel felelni. Ez az India könnycseppjének nevezett sziget sokkal érdekesebb, rejtélyesebb és misztikusabb, mint azt elsőre gondolnánk. Srí Lanka összetett személyiség minden jóságával, bájával és szépséghibájával együtt. Mégis azt éreztem, hogy még sokkal több potenciál lenne benne, mint amennyit láttatni enged magából és ez hiányérzetet keltett bennem. Tartalomjegyzék: Srí Lanka általános jellemzői Mire tanított meg Srí Lanka? A természet ereje Bálnales és kalandos hajóút Az óceán félelmetes ereje Udawalawa Nemzeti Park és egy elefánt Ella városa, Little Adam's peak és a Kilenclyukú híd Kandy, a buddhizmus fellegvára A következőkben az országgal kapcsolatos benyomásaimról és a hozzá fűződő érzéseimről mesélek. Srí Lanka általános jellemzői Srí Lanka nekem elsőre egyfajta "mini Indiának" hat, bár még nem jártam abban az országban, de valahogy így képzelem el, csak még nagyobb, színesebb, forgalmasabb kiadásban. Holott a 2/3 Magyarország területű szigetnek is ezer arca van. Az óceánpartokon ámulatba ejtő az aranyszínű homok, amely hosszú km-eken keresztül tud futni a víz mellett és csak egy-egy bedőlő pálmafa szakítja meg monotonitását. A sziget belseje viszont vad, buja a zöld ezer árnyalatával. A levegő sem annyira forró és párás, mint a part mentén. Mivel a közlekedési viszonyok nem éppen ideálisak, és egy 100 km-s út is akár 2-2,5 óráig is eltarthat, ennyi idő alatt az embernek tényleg van ideje körbenézni. Szemrevételezheti az út menti árusokat, vagy amellett legelésző, sétáló teheneket, a labdával játszó gyerekeket a házak kertjében vagy csak bámulhatja a fölfelé törő hegyeket. Srí Lanka sok mindenre megtanítja az embert. Engem először is az elengedésre. Hogy már az út előtt meg kellett barátkoznom azzal a gondolattal, hogy nem fogom látni az ország fővárosát, Colombo-t, de a legnagyobb látványosságát, a Sigirya közelében kiemelkedő Oroszlán sziklát sem. Pedig az V. században királyi székhellyé lett település egyik ősi kertjében található szikla tetejéről állítólag páratlan a kilátás, így megéri a közel kétezer (!) lépcsőfokot megmászni érte. Legalább lesz okom visszatérni egyszer! - nyugtatom magam már az út előtt. Mire tanított meg Srí Lanka? A sziget megtanít arra, hogy lelassulj, hiszen a csigamenetű közlekedés miatt egyszerűen nem tudsz sietni sehova. Órákba telik akár 100 km-t is megtenni, így nem érdemes programokkal telezsúfolni az útitervet, egyszerűen hagyni kell, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek és elengedni, ha időhiányában mégsem. Ez volt az első utam, ahol szállásunk csak az első két éjszakára volt előre lefoglalva, a többi 4 éjszakát menet közben találtuk ki, hol töltsük. Ez akkor szabadságot adott nekem, amilyet a munkahelyi határidők és meetingek fogságában élve már rég elfelejtettem. Most viszont kilépve a megszokott keretekből, úgy éreztem, mertem élni, csak úgy, bele a világba. Mertem elfogadni, hogy nem tudom előre, mit fogok csinálni három nap múlva, hol leszek, hol fogok aludni és ez érdekes módon bátorságot adott és teljesen felszabadított. Utólag visszagondolva már ezért megérte ide utazni. A természet ereje Srí Lanka leckét ad arról is, hogy a természet az úr. A 2004-es cunami még mindig mélyen él a helyiek emlékezetében, sok család élete akkor örökre megváltozott; vagy azért mert mindenüket elmosta az ár és mindent elölről kellett kezdeniük, vagy azért mert elvesztették szeretteiteket és rá kellett döbbenniük, hogy az élet egy szempillantás alatt véget érhet. Éppen ezért megbecsülik, amijük van, nem vágyakoznak felesleges dolgok után, nem akarnak világot látni (sokan közülük még a szigetet sem hagyták el soha életükben), de minden nap virágot visznek saját Buddha szentélyükhöz a kertjükben, megköszönve neki a legnagyobb ajándékot, az életüket. Első szállásadónk, Sanjee is így tesz minden nap Hikkaduwa-i otthonában, amely kb. 150 km-re található a Negombo-i repülőtértől déli irányba a sziget nyugati partján. Bálnales és kalandos hajóút Én is kétszer megéreztem a természet erejét és az élet nagyszerűségét itt tartózkodásom alatt. Először, amikor a szervezett delfin- és bálnaleső hajóúton vettünk részt. Óriási élmény volt látni delfinek százait ugrándozni a hajónk körül a reggeli órákban kint a nyílt vízi óceánban és egy-egy pillanatra a legnagyobb emlőst, a kék bálnát is megpillanthattuk, amint kifújja a levegőt és újra lebukik a víz alá. Aztán egyszer csak hirtelen leállt a hajónk motorja és 20 percen keresztül szó szerint sodródtunk az Indiai-óceán közepén. Ekkor fedeztem fel magamban, hogy tulajdonképpen vannak dolgok, helyzetek, amelyeken nem érdemes görcsölni, pánikolni, csak rá kell bízni magunkat a sorsunkra. Mindenki tudta, hogy valamilyen megoldásnak kell lennie, hogy visszajussunk a szárazföldre, Mirissa városába, így senki nem panaszkodott, aggodalmaskodott, hanem gondolataiba elmerülve várt és reménykedett. Különös, hogy épp ilyenkor, ezt megértve, történt meg a csoda; elengedtük a negatív gondolatainkat, és egyszerre elkezdtük élvezni a helyzetet. Végül, tényleg jött a felmentő sereg egy másik turista hajó képében, így az ebédünket már a város egyik népszerű éttermében fogyaszthattuk el. Mirissa egyébként a legnagyobb halászati központ a déli részen, pedig lakossága nem éri el a 10 000 főt sem. Mégis van egyfajta bája, amely maradásra készteti az embert hangulatos bárjaival, éttermeivel. Az óceán félelmetes ereje A másik alkalom, amikor rájöttem, hogy a természet törvényeit nem lehet felülírni, a következő nap történt az óceánparton, úszás közben. Ottlétünk alatt, márciusban az óceán vize eléggé hullámzó, hosszabb, benti úszásra egyáltalán nem alkalmas, sőt veszélyes is a víz. Én azért megpróbálkoztam vele, kicselezve a hullámokat, eléjük kerülve lubickoltam és épp fölfelé, az ég felé nézve magamban hálálkodtam, hogy ide, Sri Lankára is eljuthattam. Ekkor viszont éreztem, hogy szokatlanul nagyobb erővel mozog mellettem a víz és mikor oldalra néztem, már csak azt láttam, hogy egy óriási hullám nemsokára maga alá fog gyűrni. És elemi erővel le is sújtott rám, elnyelt teljesen, letaszított a földre, bal vállam és a fejem a homokos talajba csapódott, hogy aztán óriási erővel húzzon vissza befelé, majd a következő hullám újra megismételje velem a történteket. Azokban a másodpercekben elkapott a pánik, hogy mi jöhet még, de aztán a víz kintebb sodort, a lábam biztonsággal partot fogott és nagy nehezen sajgó vállal, lábbal, de felálltam. Milyen érdekes, hogy ugyanabban a percben ad és elvesz is a természet tőlünk... Bár a következő órákban fájt mindenem és kicsit féltem, hogy talán agyrázkódást kaptam, utólag mégsem negatív élményként emlékszem vissza erre, hanem úgy, mint egy igazi, az élettől kapott leckére. Sose tudhatod, mikor lesz mindennek vége, ezért tényleg becsülj meg minden percet az életedben és tedd azt tartalmassá, élvezetessé! Udawalawa Nemzeti Park és egy elefánt Azért bevallom, örültem, hogy másnap indultunk a hegyek között meghúzódó Ella városába az Udawalawa Nemzeti Parkon keresztül. A park 1972-ben nyitotta meg kapuit és a több mint 30 000 hektáros területen elefántok, majmok, pávák, vízi bivalyok, sőt leopárdok is élnek. Első szállásadónk, Sanjee volt olyan kedves, hogy eljött értünk Mirissába és kocsival fuvarozott el minket. Helyi lakosként elég jól ismerte a nemzeti park útvonalait, így biztosított minket arról, hogy utunk során elefántokat is fogunk látni. Már kezdtem elveszteni a hitemet, miután több mint 1 órája úton voltunk a hatalmas nemzeti parkban és nem láttunk még egy állatot sem, de egyszer csak tényleg felbukkant egy Sri Lanka-i elefánt az út közepén! Hihetetlen élmény volt természetes élőhelyén látni ezt a hatalmas emlőst! Békésen cammogott az úton, mi pedig a kocsi ablakából dobtunk neki a földre pár darab banánt, amelyet jókedvűen felvett az ormányával és belakmározta. Az ázsiai elefántok közül ez a Sri Lanka-i alfaj a legnagyobb termetű, de úgy tűnt, talán a legbékésebb is. Ella városa, Little Adam's peak és a Kilenclyukú híd További röpke 3 óra múlva, már sötétedéskor értünk a hegyek között megbújó Ella-ba. A város a tengerszint felett 1041 méteres magasságban fekszik, és a híres vasúti vonal végállomásaként vált ismertté és kedveltté a turisták körében. Az alig 50 000 lakossal bíró hely szinte teljes egészében a turizmusból él. A számtalan hotel, kisebb szálláshely, étterem és bolt picit személytelenné is tették nekem a várost, de a másnap reggeli napfénynek köszönhetően már sokkal bájosabbá vált. Ella környékén a vízesések, illetve az őt körülölelő hegyek élvezetes kirándulási lehetőséget kínálnak még nekünk, a kissé kényelmes turistáknak is. Úgy döntöttünk, a hegy felé kirándulunk. Ez egy könnyed 4 órás túra kevés szintemelkedéssel, de annál varázslatosabb kilátással, 1141 m magasságból a sziget déli felére. A napunkba még belefért, hogy ellátogassunk a 100 éves Kilenclyukú hídhoz (Nine arch bridge) is, amelynek különlegessége, hogy kövekből és cementből épült mindenféle erősítő vas-, illetve betonszerkezet nélkül. A vonat napjában csak két-három alkalommal megy át rajta, így az idő többi részében szabadon sétálhatunk a sínek között és csodálhatjuk meg a körülöttünk lévő teaültetvényeket. Természetesen utunkat mi is a híres vonaton ülve folytattuk Kandy városa felé másnap reggel 6:30-kor. Előző napi vásárláskor már csak a harmadosztályra kaptunk jegyet, így a 165 km távot 5,5 óra alatt (!), a helyiekkel együtt zötykölődtük végig. Légkondicionáló berendezés egy a kocsi tetejére szerelt ventilátor volt, illetve a nyitott ablak. Egymás hegyén-hátán utaztunk, a helyiek érdeklődve néztek minket, európaiakat, a bátrabb gyerekek még integettek, mosolyogtak is ránk a szomszéd ülésekről. Kandy, a buddhizmus fellegvára A nagyváros, a vonatút végállomása, megint egy más arcát mutatta meg Sri Lankából. Itt már nyoma sem volt nyugalomnak, az emberek siettek és lökdösődtek, az utca koszos volt és áradt a forróság a betonból, és a meleg levegő keveredett a bűzös benzingőzzel. A szállásunkon (7 nap alatt a 4. hely) viszont mosolyogva és teljes nyugalommal fogadott minket a recepciós, és kérés nélkül rögtön intézett nekünk hideg vizet, gyümölcstálat frissítőként. A városba azért látogattunk el, mert a Városligeti-tóhoz hasonlító mesterséges tó partján fekszik a híres Srí Dalada Maligawa avagy a Szent Fog ereklye temploma, amelyben Buddha fogát őrzik (illetve egész pontosan azt az aranytartót, amiben az ereklye van). Ez a hely a buddhisták Mekka-ja, minden hithű buddhistának egyszer az életében el kell ide vándorolnia. Természetesen vallástól függetlenül mi is szerettük volna megnézni a szent ereklyét. Megható volt látni, hogy a helyiek milyen áhítattal és gondossággal tekintenek fel a templomban lévő Buddha szoborra és az állítólagos szent fogára. Az ereklye politikai jelentéssel is bír, sokáig az aktuális uralkodó lakhelye mellett őrizték, és csak az 1600-as évek óta található meg itt, Kandy-ben, az ország 2. legnagyobb városában. A templomba a tisztaság jegyében csak mezítláb és fedett vállakkal, illetve hosszú nadrágban/szoknyában lehetett belépni. A helyiek megannyi frissen szedett virágot vittek az istenség lábához, és teljesen belefeledkezve imádkoztak hozzá. Ez a mindenen átívelő áhítottság és békesség mutatkozik meg életükben és gondolkodásukban is. Sosem felejtem el, ahogy első szállásadónk mondta, mikor megkérdeztük tőle, hogy mennyivel tartozunk neki a két éjszakai szállásért, kétnapnyi reggeliért és robogó bérléséért: „Money? Money is no problem, sir.” Végül mondott egy összeget; 15.000 Ft-ot fizettünk neki borravalóval együtt, többet nem volt hajlandó elfogadni tőlünk. Szerény körülményei ellenére sem hagyja magát, hogy a pénz átvegye élete felett az uralmat, mindig csak annyit kér, amennyi életéhez illeszkedik; se többet, se kevesebbet. Sajnos nem maradt időnk, hogy a már korábban említett Sigirya településhez is ellátogassunk, de az biztos, hogy az országban tele van lehetőségekkel és látnivalókkal, és a világ arra vár, hogy láthassa őket. Mégis, egyelőre Sri Lanka szerintem élvezi, hogy ő a titokzatos, valamennyire érintetlen, romantikus, vad nő, aki egyszerre sejtet és titkol, amitől csak még vonzóbbá válik sok ember szemében. Ha a helyi lakosok és a kormány felismerik, hogy ésszerű tervezéssel és fejlesztésekkel mi mindent ki lehetne hozni e sziget adottságaiból, és fontossá válna nekik a környezetvédelem (pl. nem a vonatablakon dobnák ki a szemetüket, mert nincs szemetes az egész vonaton, vagy jobban vigyáznának a tengerpartok tisztaságára) akkor ez az apró gyöngyszem lehetne a következő Thaiföld, vagyis a magyarok jelenlegi legnépszerűbb úti célja. Szeret? Nem szeret? Döntsétek el ti magatok - akár hazafelé egy Srí Lanka-i nyaralásból. Utazás előtt hasznos információkat itt találsz. Kövesd be Facebook és Instagram oldalam még több élménybeszámoló és kép megtekintéséhez! :) Sri Lanka után pihennél a Maldív-szigeteken? Inspirálódj és olvasd el a hasznos úti tippeket!

Mintha Isten az édenkert darabjait szórta volna az óceánba, a 155 szigetből álló csoport olyan gyönyörű. A kék és zöld százféle árnyalatában játszó óceán, vibráló fehér homokos part és gránitsziklák – ez a Seychelle-szigetek. Tartalomjegyzék: Megfizethető luxus A szigetek érdekes világa Anse Lazio La Digue Anse Source d’Argent Megfizethető luxus A legtöbb embernek Seychelles-ről a luxus jut eszébe. Félreértés ne essék, van ilyen oldala is. Ott jártunkkor volt szerencsénk bejutni az egyik legexkluzívabb resortba, és látni azokat a luxuskörülményeket, amelyekért egyes szállodák akár 3-400.000 Ft/szoba/éj árat is képesek elkérni. Mivel a szigeteken törvény garantálja, hogy minden partszakasz bárki számára ingyenesen látogatható, így a szálloda őre is kénytelen volt beengedni minket a luxushotel parkján keresztül vezető  csodálatos strandra. Az Anse Georgette nem túl hosszú partjával azt a földi paradicsomot testesítette meg mindkettőnknek, amely eddig csak a fantáziánkban létezett. A végtelen óceán látványa tárult elénk, hullámai a fehér homokos partot nyaldosták, hátunk mögött vadregényes növényzet és az egészet keretbe foglalták a két oldalt óriás gránitsziklák. Csak álltunk ott és néztünk előre hosszú percekig, megigézve a csodától. Az enyhén sós víz gyorsan lehűtötte testünket a forróságban, így el is feledkeztünk arról, hogy az idefelé vezető úton, köszönhetően a 30 fokos melegnek és a 80%-os páratartalomnak, teljesen leizzadtunk. Ha ebben a resort-ban szálltunk volna meg, valószínű, hogy teljes itt tartózkodásunk ideje (6 nap) alatt ki sem mozdulunk a területről, hiszen all-inclusive ellátás mellett a sziget legszebb partját bármeddig képes elnézegetni az ember. Mi azonban Praslin sziget másik oldalán az Anse Volbert-en, másik nevén Cote d’Or-on laktunk. A szállásunk elhelyezkedésének köszönhetően így volt szerencsénk megtapasztalni az üvegfalon túli világot is. A szigetek érdekes világa Egy másik blogbejegyzésemben olvashatsz a fősziget, Mahé varázslatos tengerpartjairól, most a két sziget Praslin és La Digue tengerpartjait mutatom be. Kezdjük ott, hogy a jobb oldali fordított kormányzás miatt nem mertük bevállalni az autózást, így mindenhova busszal utaztunk. Ráadásul így sokat spóroltunk; a 40 eurós napi autóbérlés helyett csupán 7 helyi rúpiát fizettünk egy buszútért, ami 140 forintnak felel meg. A buszon szinte csak helyiek néztek vissza ránk. A szigetcsoport hiába van 1300 kilométerre Afrikától, a helyiek többségének afrikaiak az ősei, testfelépítésük, kinézetük rájuk hasonlít. Mivel a Seychelle-szigetek teljes lakossága nem éri el a 100.000 főt, nem véletlen, hogy mindenki ismer mindenkit vagy rokona valakinek. Ezért rendkívül barátságosak, úgy köszönnek rád a buszon és az utcán, mint régen látott jóbarátra. Néha váltanak egymással pár szót kreol nyelven, ami a francia sajátos változata. A helyiek tökéletesen beszélnek angolul is, így mindenhol könnyen megértettük magunkat. A buszról leszállva a szállásunk felé egy kis földúton kellett gyalogolnunk, azonban nem számoltunk azzal a ténnyel, hogy az Egyenlítő közelsége miatt 18:30 körül a Nap szinte leesik az égről, és 15 percen belül olyan sötét lesz, hogy az orrunkig se látunk. A szigeteken alig van közvilágítás. Nagyon furcsa és kicsit félelmetes volt megtapasztalni a ránk boruló mély sötétséget, ráadásul sok a kóbor kutya is errefelé. Eme élményünk hatására eldöntöttük, hogy átállunk Robinson Crusoe üzemmódra; szinte a Nappal együtt keltünk és feküdtünk. Másnap már reggel 6-kor a napfelkeltét csodáltuk a partról, ami szintén lenyűgöző látvány, pláne, hogy az éjszakai vihar után szivárványt is láthattunk. Anse Lazio Mivel otthonról hozott kekszünk harmadnapra elfogyott, muszáj volt betérnünk egy helyi szupermarketbe, hogy kibírjuk valahogy napközben. A bolt tulajdonosa és egyben személyzete egy Sri Lanka-i férfi volt. Ő a családjával települt át ide a jobb élet reményében. És valóban, az átlagfizetés szinte elképesztő módon 2,5-szerese az magyarországinak! Az árak azonban majdnem dupla annyiba kerülnek, mint otthon. Ezek után érthető, de nem vigasztaló tény, hogy kisebb vagyont hagytunk ott pár szem mandarin, 2 csokor minibanán, 2 db 5 literes palackozott víz és néhány doboz keksz együttes csomagjáért. A szükséges energiaadaggal felvértezve Anse Lazio partjaihoz indultunk. A sziget keleti oldalán fekvő partszakaszon már nem voltak olyan nagy hullámok, mint a nyugati oldalon, egy kis úszásra is volt lehetőségünk a kristálytiszta vízben. Napozni is kényelmesen tudtunk, itt mindenkinek jut hely a partokon és még némi privát szféra is. Valószínű ebben rejlik Seychelles titka: élni és élni hagyni. A helyiek nem áldozták fel a tömegturizmusnak területüket, így valóban lehetséges volt úgy strandolnunk, hogy halljuk az óceán zúgását, a madarak csicsergését és gondtalanul nézzük a hullámok játékát a partról. La Digue Hatnapos tartózkodásunk második három napját La Digue szigetén töltöttük. Ez a legkisebb sziget összehasonlítva Mahéval és Praslinnal, de szerintünk a legbájosabb, és talán még egy fokkal szebb is, mint nagytestvérei. A kikötőnél rögtön biciklit béreltünk és a sík terepen nyeregbe szállva megcsapott minket a szabadság szele. Hogy itt vagyunk az óceán kellős közepén, egy mindössze 10 km2-es szigeten és tökéletesen boldogok vagyunk. Az ember tényleg csak pozitív dolgokra tud gondolni ebben a paradicsomi környezetben. És ezt még azzal lehet fokozni, hogy a 2018-as év utolsó naplementéjét a partról, a szállásunktól alig 2 perc sétára tekintettük meg. Csodálatos volt látni, ahogy a Nap lebukik a víz mögött és bíborszín ezer árnyalatával festi meg az eget pár percre, hogy aztán jöjjön a sötétség. Többek között ezért is jó utazni; közelebb hozza az embert a természethez, megtanít értékelni azt, amink van, és hálásnak lenni azért, hogy része lehetsz a nagy egésznek. Az utazás szerintem formálja a tudatunkat, árnyalja a világról alkotott képünket és kicsit megtanít más szemmel nézni dolgokat, embereket. Soha nem gondoltam volna például, hogy egy gekkó lesz a barátunk az utunk végéhez közeledve. Történt ugyanis, hogy beköltözött az apró hüllő a szobánkba és az első éjszaka, bár hősiesen küzdöttünk, sehogy sem sikerült kikergetnünk onnan. Sőt, amikor lekapcsoltuk a villanyt, akkor hangos hápogással jelezte, hogy jó lenne, ha meghagynánk neki a fényt, mert ő nem szereti a vaksötétet. Mondanom sem kell, hogy ő remekül, mi egy szemernyit sem aludtunk aznap éjjel. A második estére már nem zavartattuk magunkat, és elfogadtuk, hogy a lakótársunk lett. Éjszaka a verandán ücsörögve fürge gyíkokat is láttunk, illetve mindenféle egzotikus madárhangot hallottunk. A kertben sétálva az égről millió apró csillag mosolygott le ránk. Anse Source d’Argent A következő két napban összesen négy partot látogattunk végig biciklivel és gyalogosan. Egyedül az Anse Source d’Argent partnál találkoztunk viszonylag sok turistával, de ez nem is csoda, hiszen ez a táj a világ legszebb tengerpartjai között van számontartva. Ha inkább az érintetlen természetre vágyunk, akkor egy kis biciklizés, majd hegymászás után a sziget délkeleti részére érve fedezhetjük fel a három nővért: Grand Anse, Petit Anse és az Anse Cocos partjait. Széles partjaik és az óceán lágyabb hullámai miatt akár kisgyerekes családoknak is ajánlott. Egy rövid nyaralás a Seychelle-szigeteken valóságos csodát tesz az emberrel: feltölti pozitív energiával, kitisztul a feje és a lelke megtelik szeretettel. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy ismerje meg Seychelles luxuson túli, másik (valódi) arcát is, mert többszörösen megéri! Utazás előtti hasznos információkat itt érsz el. Kövesd be Facebook és Instagram oldalam még több kép megtekintéséhez! :) Érdeklődsz a Maldív-szigetek iránt is esetleg? Inspirálódj, olvass róla hasznos úti tippeket és fedezd fel a lenyűgöző szigetvilágot!