ÉnidÅ‘ és az egyedüllét fontossága
Néha az embernek szüksége van egyedüllétre. Hogy elvonuljon és csak a gondolatai között legyen. Hogy tisztázzon magában kérdéseket, érzéseket, és talán leginkább azt, ki is Å‘ valójában és mit is szeretne az életben, az élettÅ‘l. Divatosan talán ezt "énidÅ‘nek" hívják, de én ennél többnek érzem a jelentÅ‘ségét.
Kizárni teljesen a külvilágot és elutazni, belemerülni egy másikba: önmagunk lelki világába. Ez is olyan színes és titokzatos, mint a világ körülöttünk, de talán egy picivel még rejtélyesebb is. Felfedezni önmagunkat, az igazi, csupasz lelkünket és hazugságtól mentes tiszta érzéseinket sosem egyszerű és még kevésbé könnyű. És persze nem is megy egyik napról a másikra. Ez egy hosszú utazás...
Csak remélhetjük, hogy van legalább egy olyan szerettünk, barátunk vagy egy társunk, akivel megoszthatjuk legmélyebb félelmeinket, vágyainkat és bízhatunk benne annyira, hogy ha nem is lát mindent ugyanúgy, ahogy mi, mégis megért, elfogad és szeret minket olyannak, amilyenek vagyunk - minden esendÅ‘ségünkkel együtt.
Hiszen mindannyian kapcsolódunk egymáshoz és hiszem azt, hogy a szeretet, a bizalom és az Å‘szinteség minden akadályon képes átvezetni az embert. Csak így tanulhatunk, fejlÅ‘dhetünk és lehetünk jobbak saját magunkhoz és embertársainkhoz. A természet csendjében pedig mindig van esély arra, hogy valami megszülessen bennünk, legyen ez egy felismerés vagy egy régóta érlelÅ‘dÅ‘ elhatározás. Mert "az idÅ‘, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat." (A. de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Adjunk idÅ‘t magunknak, és szeretteinknek - fÅ‘leg ezekben a nehéz idÅ‘kben. Mert akinek szerepe van az életünkben, az egész biztosan ezután is ott lesz velünk.
